Témakör
Sorszám
Megjelent
Kibővült
Fordította
< Hívás >
< 03 >
1995 júliusa előtt
-
longint

ZetaTalk: Az AIDS eredete


Az AIDS egyrészt természetes, másrészt mesterséges jelenség. Természetes módon élt a majomszerű fajokban évszázadokig. Időszakosan felbukkant emberek között is Afrikában és a déli tengereknél, de a korlátolt elterjedtségű népességszám miatt egyszerűen elpusztította azokat a csoportokat, amelyekhez betört. Ahol nincs írásos emlék, és nincs túlélő, ott nyom se maradt. Az AIDS ismeretlen volt a civilizált világ számára, és nem fedezték volna fel, ha az önmagát-szolgálni orientációban lévők közbenjárása nem történt volna meg.

Amit meg kell érteni az az, hogy semmi sem valósítható meg, idegenektől az emberek irányában, ha ezt nem az emberek hajtják végre. Az önmagukat-szolgáló idegeneknek is - ahogyan nekünk is, a másokat-szolgáló zétáknak - a céljaik és orientációjuk összhangjában kell találniuk az embereket. Az önmagukat-szolgáló idegenek, akiknek az AIDS elterjesztéséhez közük van, embereken keresztül kellett, hogy dolgozzanak. Ők ezeket az embereket az Egyesült Államotok kormányzatán belül találták meg, a CIA-ben. Ezeknek az embereknek a célja némiképp más volt, mint az idegeneké. Ők úgy találták ezt, mint, mondhatjuk, egy nyertes-nyertes helyzetet, amiből mindkét csoportnak haszna származik.

Azt feltételezték, hogy az AIDS egy oltási program miatt terjedt kezdetben. Ez téves. Étkezéssel terjedt el, helytelenül felforralt vér útján. A kezdetben megfertőződött csoportok étrendi normái folytán terjedt el. Amint egyszer fellépett, megrögződve emberek egy csoportján, a fertőzés vezérelhető lett. A szexuális szokások Afrikában és a déli tengereknél nagymértékben promiszkuitok. Szexuális viszonyok megrendezhetők. Szexre éhes férfiak, messze az otthonuktól, türelmetlenek, és nem hajlamosak megkérdőjelezni egy ajándékot.

Voltak tervek a világ népességének lefaragására más betegségekkel is. Azonban az AIDS nem várt mértékekben kezdett faragdosni. A gazdagok, a befolyásosak, akik közel vannak az otthonhoz. Vita tört ki a CIA táborokban, ahol a halál pálcáját fogták. Ez lényegében, a mi felfogásunk szerint, egy lezárt ügy a jelen pillanatban. Ez az oka annak, hogy most ezt az információt közvetíthetjük felétek. Ha nem lenne lezárt ügy, hallgatásra lennék kötelezve az Érintkezési Szabályok alapján.

All rights reserved: ZetaTalk@ZetaTalk.com