Témakör
Sorszám
Megjelent
Kibővült
Fordította
< Hívás >
< 17 >
1995 júliusa előtt
-
longint

ZetaTalk: Ebola vírus


Az AIDS vírus elterjesztéséhez hasonlóan, az ebola vírus egy az önmagát-szolgáló tömeg által véghezvitt dolog volt a múltban, egy mára már nyugvó ügy, melyet mi ennélfogva kitárgyalhatunk az Érintkezési Szabályok szerint. Az ebola vírus egyike az afrikai dzsungelek mélyéről összegyűjtötteknek. Mielőtt még valakinek baljós gondolatai támadnának Afrika felől, ugyanez a pusztító hatás összegyűjthető lett volna sok dzsungelből, vagy akár sivatagokból is ami azt illeti. Nem a kontinensen vagy a lakosain múlik, hanem a felhasználáson, amivel párosult - a gonosz felhasználáson. Ahogy már szóltunk róla az AIDS témaköre kapcsán, Afrika és Dél-Amerika célba vett földrészek. Önmagukat-szolgálni orientációjú idegenek, együtt emberi áttértekkel a CIA-ben, kivonták az AIDS vírust és más vírusokat, hogy felhasználják ezeket arra, amit ők a kontinens megtisztításának neveztek. A földrész, nyersanyagokban gazdagon, azután az övék kellett volna legyen, bármely emberi lakos pedig, aki természetes immunitással rendelkezik a szabadjára engedett vírusokkal szemben, az ő engedelmes szolgájuk. Afrikának és Dél-Amerikának hosszú története van efféle visszaélésekből, lévén hogy évszázadokig ilyen módon voltak gyarmatosítva.

Az ebola vírus nem terjedt el annyira, mint az AIDS vírus, az ok pedig egyszerű. Hajlamos volt kinyírni a kezelőit! Amikor kivetették a disznókra - mert ez volt az elterjesztésre használt frázis -, a disznók meghaltak, ám a gonoszság magvát elhintők nem tudtak túl gyorsan futni. Hazavitték magukkal, és meghaltak eldugott kórházi szobákban, megfertőzve a tébolyult nővéreiket és orvosaikat. Egy kis idő múltán aztán lemondtak az ebola vírusról, mely nem hagyta magát megzabolázni. Az eredeti terveik a széthintésre a légi utat vették célba. Ez soha nem jött létre, mivel a korai tesztek kudarcba fulladtak. Az ebola vírus eléggé törékeny, gyorsan elpusztulva, amint oxigén vagy napfény éri. Ha viszont vízcseppekbe zárják, élni képes. Ezért könnyen szét lehetett volna szórni egy széles területen. A tervnek ezen szakasza soha nem lépett életbe, sem az ezt a szakaszt megelőző jónéhány lépés. Olyan kulcs kérdések vártak még válaszra, mint hogy mennyi ideig tartana egy adott fertőzési periódus, milyen messzire terjedne el a fertőzés a talajon, és mennyire hatásosan lehet megfékezni. Minthogy futótűzként terjedt a kezelői között, ezek a kérdések választ kaptak. A döntés a tervek megsemmisítése volt.

Miért üti fel akkor mégis a fejét, időről időre? Valóban őshonos Afrikában, viszont a nemrégi fellángolások áradata annak köszönhető, hogy most már széles körűen is elterjedt. Többé már nem elfekvő a mocsarakban, gyíkokat és kígyókat fertőzve, melyeknek kevés a kapcsolatuk az emberrel, mivel ezek nem képezik a választott táplálékot. Most más hordozókban tanyázik, úgymint patkányokban és csótányokban, melyek szabadon vegyülnek el az emberek között. Korábban miért nem terjedt az ebola ilyen úton? Terjedt, de egy emberek által nem látogatott területen. Az eredeti hazája ingoványok voltak, az utolsó hely, ahol emberek élnek, ha adatik választásuk. Posványos, kígyókkal-gyíkokkal teli, bogaraktól hemzsegő, nedves, és termények termesztésére alkalmatlan. A vírus a normál módszerével terjedt, de minthogy az ezekben a mocsarakban honos rovarok és rágcsálók nem voltak adaptálva más bioszférákhoz, a vírus bent maradt mocsarakban. Ez a vírus nemcsak hogy megtagadta, hogy megzabolázható legyen, most már szabadjára is lett engedve. Túl késő visszatenni a dugót az üvegbe. Afrika bosszút áll azokon, akik birtokolnák őt. Nemkívánatossá tette önmagát. Mérget helyezett az ágyékába.

Az ebola egy virológusok által nem értett módon terjedt el. Ők azt feltételezik, hogy ez egy új vírus, ám már majdnem olyan régen jelen van, mint maga az ember az ő jelenlegi bio-tervezett formájában. Ez a vírus egyike volt azoknak, amikről a genetikai tervezők a múltban tudtak, és pontosan ez az oka annak, amiért önmagukat-szolgáló csapat-tagok - összejátszva CIA tagokkal - olyan gyorsan képesek voltak lokalizálni. Kéznél volt. Ez a vírus leginkább a fekáliában heveny, nem a vérben vagy vérszérumokban, lélegzettel pedig egyáltalán nem terjed. Természetesen, ha valaki vért vagy vérszérumokat nyílt sebekkel a kezén kezelne, fertőzés történne. Mindamellett, a kertészeti eljárások voltak azok Zairében, amik a kitörésekben közrejátszottak, és ugyanezek a gyakorlatok azok világszerte, amikre a vírust elterjeszteni remélők számítottak. Az ebola vírus vidáman képes élni a halott szövetben, és ez az egyik oka, amiért olyan gyorsan megöli az áldozatait, a belső szerveit péppé változtatva. Ha ez nem így lenne, akkor soha nem lett volna egy ekkora túlélő. Egy áldozatával napok vagy órák alatt végző vírusnak, amely ezután magával is végez, nem sok esélye lett volna a fennmaradásra.

A székletürítés a megfertőződés elsődleges módja, mivel Afrikában az étrend rostos, és székletürítés egy nap több ízben is történik. Még egy gyorsan kimúló áldozat, melynek órák alatt vége, is valószínű, hogy legalább egyszer ürít. Afrikában, mint a legtöbb primitív kultúrában, a szennyvizet nem kezelik, hanem inkább állni hagyják, trágyának használják, vagy a folyóba seprik, hogy az majd remélhetőleg odébb sodródik, és valaki másnak a problémája lesz. Nem ritkán, a szennyvizet trágyázásra használják, nem annyira Afrikában, mint más országokban, ahol a termőföld már kimerült. Afrikában, ahol a hő a fekáliát órák alatt táptalajjá bontja le, állni hagyják ott, ahová le lett pottyantva. Figyelmen kívül hagyva, de nem a rovarok által, akik megtanulták elszállásolni magukat mindennemű anyagon, bármennyire undorító is lehet ez az emberek számára. Minden friss étel így el lesz fogyasztva, és a rovarok tovább haladnak - hogy megegyék őket más rovarok vagy kis rágcsálók, mint amilyenek a patkányok. Ezek a hordozók aztán olyan területeken ürítenek, ahol az ürülékük emberi táplálékba kerülhet, étel előkészítési területeken. Afrikában, a higiénia az utolsó bárkinek a gondjaiban. Ez egy keservesen szegény kontinens, az állandó háborúk pedig elterelik a népesség figyelmét.

A terjedést megállítani kívánók meg kell tanítsák rá az embereket, hogyan tartsák tisztán az étel-feldolgozó területeket, és biztosítaniuk kell, hogy a kórházi vécék tisztítását maximális odafigyeléssel végezzék. Használjanak kesztyűt, amikor az ágytálhoz nyúlnak és a beteg tisztába tételét végzik. Ellentétben az AIDS-szel, melynek élő vérsejtekre van szüksége ahhoz, hogy hosszú ideig eléljen, az ebola nem válogatós a vírusgazdáját illetően.

All rights reserved: ZetaTalk@ZetaTalk.com