Témakör
Sorszám
Megjelent
Kibővült
Fordította
< Orientáció >
< 11 >
1995 júliusa előtt
-
longint

ZetaTalk: Fordítsd oda a másik orcád is


Mit kell tenni, amikor az ember rájön, hogy kihasználják, bármilyen okból? Semmiképp sem egyszerűen azt kiáltani, hogy "szégyelld magad" és semmit sem tenni! Nagyon nagyra tartják a keresztény szállóigét, fordítsd oda a másik orcád is. Indiában ez annyira kiütközően elterjedt, hogy a britek megfutamodtak, amikor Ghandi passzív ellenállással nézett velük szembe. Hát nem működik ez a húzás? Néha. Általánosságban, ez a húzás nem működik. A passzív ellenállás, vagy az erőszak szeretettel való viszonzása, csak olyan körülmények között működik, ahol a támadó alapjában véve jószívű. Például az előrenyomulásra vezényelt katona esetében, ahol személy szerint őneki rossz előérzete van. Máshol korábbi áldozatok erőszakra izgatnak, itt viszont a konfliktusba bevonódott élharcos lehet hogy úgy találja, visszájára fordíthatja a helyzetet, ha a sérülésekre hívja fel a figyelmet inkább, mintsemhogy a konfliktust szélesítené ki, szeretettel viszonozva az ellenséges érzületet.

All rights reserved: ZetaTalk@ZetaTalk.com