Témakör
Sorszám
Megjelent
Kibővült
Fordította
Póluseltolódás >
< 133 >
2001. november
-
sziszi és longint

ZetaTalk: Család és barátok


Ha említést tesztek azon barátaitoknak és szomszédaitoknak, akiknek sorsa titeket érdekel, anélkül, hogy bármit is kérnétek tőlük, úgymint pl. egyetértést, akkor ők fognak megkeresni titeket, amikor az idő elérkezik. Úgy fognak tekinteni rátok, mint valakire, aki felkészült, intuitív, és amikor ők elkezdenek a sorsuk felől aggódni, akkor nektek nem lesz gondotok beszélni velük, fogékony hallgatóság lesznek. Minden ember másképp fog reagálni a földet ért és a vele kapcsolatos szociális változásokra. Néhányan fokozzák majd az ellenállásukat, ahogy az eltolódás közeledik, néhányan hirtelen megtörnek, és körültekintőek és orientáltak lesznek. Néhányan szilárd partnernek fognak tűnni, akik terveznek, de azután zárkózottá és hétköznapiassá válnak, ahogy az időpont egyre közelebb kerül. Néhányan hisztérikusak lesznek, egészen addig a pontig, hogy mindenkit és mindent felbomlasztanának maguk körül, ha tehetnék. A hisztérikus lehet, hogy pont az lesz, akitől azt várták volna, hogy sziklaként fog viselkedni, és a hóbortos személyből lesz a szikla, mindenki meglepetésére. Ezért, hogy hogyan kell megközelíteni a barátokat és családtagokat, akikkel majd valaki egy túlélő csoportot szeretne kialakítani, ez nem egy könnyű válasz, minthogy a változók száma olyan nagy, mint maga a kérdéses népesség! A mi tanácsunk az, hogy ne pakoljatok minden tojást egy kosárba, maradjatok olyannyira rugalmasak, amennyire csak lehetséges, és semmin se lepődjetek meg, amit egy ember nektek elő tud adni!

All rights reserved: ZetaTalk@ZetaTalk.com