Témakör
Sorszám
Megjelent
Kibővült
Fordította
< Szabályok >
< 28 >
1995. október
-
longint

ZetaTalk: Látvány és hang


Az emberek, akik leadják a Hívást, általában akciót, eredményeket és fizikai megerősítést kívánnak arra, hogy a hívásukra feleltek. Amit kapnak, az egy megbeszélés, vagy egy tanács. A média, mindamellett, az emberi vágyaknak játszik, az idegeneknek az emberekkel való kommunikációját elektronikus eszközökön keresztül festve le - telefonon keresztül beszélgetve, a telexgépen véve fel egy üzenetet, vagy egy TV képernyőn beszélő fejen keresztül. Ilyen soha nem történik, mivel az elektronikus eszközök megjelenése óta a szabályok olyanok voltak, hogy a látogatásoknak a tudatalattiban kell történniük. Ezt a szabályt akkor léptették életbe, amikor a Föld orientációs szavazásának eredményei bent voltak. Ez a szavazás, többé-kevésbé az 1940-es évek közepén megtéve, megállapította/kimondta, hogy a Föld entitásai elsöprően a másokat-szolgálni irányába tanultak. Átalakulások során, mihelyst ez a szavaztatás lefolyt, semmit nem engedélyeznek, ami ezt az egyensúlyt felborítaná. Ennélfogva, nem lesz semmiféle teljes felidézés, semmilyen látogatásról, semmilyen formában. Be lehetett volna idegenek elektronikus replikációit mutatni a múltban, ezt a szavaztatást megelőzően? Csakugyan lehetett volna használni ezt az eszközt, ha létezett volna elektronika a múltban, mint ahogyan mi ma szarvasok vagy baglyok képi ernyő-emlékeit használjuk egy látogatás álcázására.

All rights reserved: ZetaTalk@ZetaTalk.com