Témakör
Sorszám
Megjelent
Kibővült
Fordította
< Átalakulás >
< 49 >
1996. augusztus
-
longint

ZetaTalk: Kinek higgyenek


Elmagyaráztuk, hogy sok hamis csatorna van, akik azt állítják magukról, hogy vagy személyes dicsőségből és figyelemből közvetítenek, vagy szándékosan dezinformálnak, az igaz médiumok pedig gyakran költői formákban szólalnak meg, metaforákat vagy hasonlatokat használva, vagy úgy elbűvöli őket egy elképzelés, hogy aránytalan hangsúlyt helyeznek arra. Azt is elmagyaráztuk, hogy sok jövendölés félreértelmezett üzenetté vált a hallgató fülének következtében, mely azt kívánta hallani, amit a hallgató hinni akart. Ezért, a rövid megmentést, ami a szilárdan a másokat-szolgálni orientációban állóknak lett felajánlva a póluseltolódás legszörnyűbb pillanataira, a keresztények úgy értelmezték, mint Mennybemenetel. Szintén elmagyaráztuk, hogy a póluseltolódás pontos évét tévesen adta hírül sok igaz médium, vagy mert az emberi médium tagadni akarja azt, ami a saját jövőjébe esik, vagy mert maguk az idegenek vonakodók ilyen borzasztó híreket adni az embereknek, amikor kevés dolog van, amit a legtöbben tehetnek ellene, és bár a régi korokban beszámoltak bizonyos időpontokról, a mértékek, amelyekkel a prófécia jelenlegi időszámítás szerint meghatározható lenne, nem pontosak.

Ennek következtében, az emberek sok ellentmondó üzenethez jutnak. Kinek higgyenek?

A vegyes vagy ellentmondó üzeneteknek ez a szituációja semmiképpen nem új az embereknek, akiknek az életük minden tekintetében van dolguk ilyen elemekkel. A szerelmesek a három kis szócskát mondogatják - I love you -, de lehet, hogy szexuális vágyból beszélnek, vagy a hovatartozás vagy védelem szükségéből. A politikai ígéretek bővelkednek ellentmondó állításokkal, hogy ne is szóljunk a hamis szándékokról. Mind a munkáltató, mind a munkavállaló tévesen állítja be az alkalmasságát és a képességét, hogy teljesítsen, a munkáltató egy izgalmas és fejlesztő hatású környezetet ígérve, a leendő alkalmazott pedig hozzáértésről számolva be a munka elvégzésére. A termékek reklámjai olyannyira túl vannak hangsúlyozva, hogy a kormányzat teljes szekciói foglalkoznak azzal, hogy felügyelő szervei legyenek az ilyen tevékenységeknek. A bűnügyi és civil törvényhozás egyaránt találják úgy, hogy mindkét ügyfél ad ellentmondó alapot a bűnösségre vagy az ártatlanságra, és ezeket az állításokat körülményes magyarázatokkal és bizonyítékokkal követik. Miért van tehát az, hogy az emberek azt várják, hogy abszolút pontosságot és igazmondást találjanak a millenniumi jóslatok és a mediálisan közvetített állítások kapcsán?

Mint az élet minden más területén, saját magatoknak kell gondolkodnotok, és saját megállapításokat kell hoznotok.

All rights reserved: ZetaTalk@ZetaTalk.com