Témakör
Sorszám
Megjelent
Kibővült
Fordította
< Mítoszok
< 72 >
2002. szeptember
-
longint

ZetaTalk: Jelenések Könyve
Megjegyzés: a 2002. augusztus 24-i élő ZetaTalk IRC chat alatt íródott


A Bibliának, amikor megírták, ahogy azt elmondtuk, egy sajátos hallgatósága volt a környéken lévők személyében, minthogy Jézus csak egy volt a Földet meglátogató megannyi csillaggyermek közül, akiknek szándéka a "Szeresd felebarátodat, mint magadat" üzenet átadása volt, és a kereszténységet nem gondolták jobban elterjedni, mint amennyire a Korán elterjedt majdnem világszerte. Ezért, akik értelmezték az ő szavait, vagy szavakba foglalták a személyes látomásaikat, azok ebben a tradícióban voltak benne, a térség népéhez szólva. A Jelenések Könyve leírja, gyakran jelképes nyelvezettel, a jövőre elérkező póluseltolódást, elmagyarázva, hogy a térségen élők mit fognak tapasztalni - jégeső, földrengések, kirobbanó vulkánok, melyek hamuval sötétítik el az eget, tűzesők a vulkánok felett elhaladó levegőből, és a létet a Föld Hosszú Nappalú felén, egy tűzsárkányt az égen, a Hosszú Nappal forróságát, a nyári nap egy véget nem érő tűzését egy az Egyenlítőhöz közel eső területre; a forró föld hőjét minthogy sok törésvonal igazodik, néhány egymás alá süllyedve, vagy lávát engedve a felszínhez közelebb folyni; a sivatag megőrült rovarjait, nem várva meg az éjszakát, hogy mászkáljanak, hanem pánikban szaladozva végig az embereken, akik nem szoktak hozzá az efféle élményekhez. A Jelenések Könyve szavait olvasva, mely szavak kétségkívül ráillenek a földi változásokra, az ember láthatja, hogy amit a folklór és mi magunk magyarázunk, meg fog történni.

Mi van tehát a Fatima próféciákkal a 3 napos teljes sötétségről, amiből egy valóságos várakozás lett a hívők részéről? A Fatima-kinyilatkoztatások nagyrészt a pápa markában vannak, aki aligha mondja el híveinek az igazságot. A jelenlegi pápa, és a környezete, azt jelentették be, hogy a visszatartott Fatima-titkok egy pápa elleni merényletről szóltak, aligha olyasvalami, amit titokban kellene tartani! Elhiszi ezt valaki is, amikor ő megfigyelési időt vásárolt, a hívek pénzén, Arizonában, hogy megnézze az X-bolygó közeledését? Miért tennének tehát egyáltalán egy olyan kijelentést, mint a 3 napos sötétség? Azért, mert ez egy fémjel-kijelentés, olyasmi, amit nem lehet, és ami nem is lesz összetévesztve semmilyen más történéssel a póluseltolódáshoz vezetően. Röviden, egy katasztrofikus hazugság, hogy félrevezessék, hogy csöndben tartsák a híveket, hogy otthon tartsák őket, vagy imádkozva a templomokban, hogy a pápa szabadon utazhasson kíséretével ahová csak akar, mivel azt lehet gondolni, hogy az idő még nincs közel. Így, mi azt mondjuk, hogy ez nem az, amit a Fatimánál lévők kaptak, bármelyik valóságos látomásban, hanem igazság szerint az igazságot megmásítja a pápa. Akik másként tudják, azok már vagy halottak, vagy nem valószínű, hogy szót fognak emelni.

All rights reserved: ZetaTalk@ZetaTalk.com