Témakör
Sorszám
Megjelent
Kibővült
Fordította
< Átalakulás >
< 140 >
2002. augusztus
-
longint

ZetaTalk: Magyarázatok
Megjegyzés: a 2002. augusztus 3-i élő ZetaTalk IRC chat alatt íródott


Amikor az X-bolygó láthatóvá válik a 2003-hoz érkező őszi idény során, az amatőrök számára, akkor alternatív módon nevezik majd zajnak, tovatűnő üstökösnek, tovatűnő novának, vagy egy érzéki csalódásnak. Csak a képek regisztrálhatnak valamit, és kevés amatőr rendelkezik megfelelő berendezéssel egy infravörös objektum regisztrálására. Úgyszintén, a vörös fény elhajlása, ami lehetővé teszi az amatőr számára, hogy megtalálja az objektumot, amikor a hely körül keresi, továbbra is a nevetségességet fogja támogatni, hogy így azt jelentik ki, hogy más objektumok kerülnek lefényképezésre. Ám amint az X-bolygó láthatóvá válik az égen amatőrök számára a 2003-hoz vezető őszi idény során, és amint növekszik méretben olyannyira, hogy a távcsövek segítsége nélkül lévők is láthassák 2003 tavaszára, és ahogy az időjárási szélsőségek odáig fokozódnak, hogy a nagyközönséget dühöngővé tegyék, magyarázatokat követelve tudósoktól, és ahogy a földrengések növekednek gyakoriságban, városokat pusztítva el, és hidak és vasútvonalak továbbra is el-elmozdulnak, magyarázat nélkül az emberi tudósok részéről, akik el vannak veszve azon, hogy miért történik ez most: a vezetőség egyre inkább magyarázatokat fog keresni, amiket a lakosságnak adhat, ami majd lecsendesíti őket.

Így fest a mi jelenlegi becslésünk a vezetőség magyarázatokhoz való nekirugaszkodásaira, azon túl, ami jelenleg van nyújtva, úgymint a globális felmelegedés. Ahogy a földi változások egyre erőteljesebbé válnak, a népesség őrjöngővé, a kormányaik pedig zavartól és félelemtől ittassá, más megközelítések bukkanhatnak fel, azt jósoljuk. Kiszivárogtatások jutnak majd ki a valódi okról, és a várható pusztításról. Nagyobb információk jutván a nyilvánosság kezébe, az olyan oldalak, mint a Nehéz Idők - ahogy meg is jósoltuk - hirtelen elárasztva találják magukat tömeges érdeklődéssel. Készüljetek fel!

All rights reserved: ZetaTalk@ZetaTalk.com