Irány a Központ

A Nehéz Idők hiszi, hogy egy világméretű katasztrófa fogja komoly mértékben sújtani a Földet 2003-ban. Eme természeti jelenség oka egy szörnybolygó lesz, melyet a régiek ismertek, de ezidáig még felderítetlen maradt a mai ember számára, és amely nagyon közel fog elhaladni a Föld mellett az ő normális, 3600 éves nap körüli pályáján.

Az ókoriak hívták ezt a szörnyeteget a 12. bolygónak, és amint elhalad, ez a mágneses óriás az északi és déli pólusok 90 fokos elfordulását fogja kiváltani. Az elmozduló pólusok magukkal ragadják a Föld kérgét, végső soron egy új világtérképet hozva létre pár óra leforgása alatt, egy minden földi életformát érintő súlyos kataklizmában. Ez a jelenség már korábban is lezajlott, úgy, ahogy az ókori legendák és próféciák megjósolták, létrehozva azt, amit az ember jégkorszakoknak értelmez, és vándorló pólusoknak és az Özönvíznek, és ami a mamutok kipusztulásához és Atlantisz elsüllyedéséhez vezetett.
Az emberiség túlélte ezeket a múltbeli katasztrófákat, néhányan azért, mert szerencsések voltak, néhányan pedig azért, mert előre látták a történéseket és felkészültek rá. Az eseményre való felkészülés érdekében megalakult egy önkéntes szervezet, a Nehéz Idők. A Nehéz Idők küldetése, hogy megoldás-készleteket tárjon a közönség elé a túléléshez az új évszázadban, megoldásokat, melyek megfizethetők, elérhetők, és amelyek egy egészséges életkörülményt fognak teremteni az Újidőben. Ezek a megoldások megtalálhatók a Nehéz Idők Központjából szétágazóan, mely ikonvezérelt, hogy a közönségnek az információk gyors megtalálásában segítsen.
Azoknak az egyéneknek, akik csatlakozni kívánnak ehhez az önkéntes szervezethez, csak egy pillantást kell vetniük az éppen aktuális, folyamatban lévő csoportmunkára, és csatlakozniuk a Tagsághoz, hogy beléphessenek a működési folyamatba, és felajánlhassák a hozzájárulásukat. Bár a ZetaTalk támogatja a Nehéz Idők működését, a kettő különálló dolog, csakúgy, mint a Nonprofit szervezet és a Troubled Times, Inc. A Nehéz Időkön belüli munkák az egyéni cikkírók tulajdonát képezik, akik engedélyezik a Nehéz Időknek, hogy ezen információkat közzétegye. A világszerte élő népek érdeklődése végett a Nehéz Időknek számos Tüköroldala létezik.
A kataklizmákra való felkészülés hiánya a végzetesnél is rosszabb lehet, ott maradhattok te és a számodra kedvesek sérülten, éhesen, megrémülve, források és kilátások nélkül! A JavaScript kompatibilis böngészőkkel rendelkezők számára a Nehéz Idők egy visszaszámlálást nyújt a lap alján, de ne késlekedj!
Hallani lehet a változásról 1997-től kezdődően, a Föld felmelegedésének trendjére, mely a magjából ered, felfigyelnek, és általános beszédtéma lesz. Ekkor kell felkészülnöd az önellátóságra egy biztonságos helyen.
Felkészülés a
változásra
2000-től kezdődően, három évvel a kataklizmák előtt, a terméskiesés időtartama, mely olyan súlyos lesz, hogy alternatív élelemtermelésbe kell fogni, és javában alkalmazni. Ez az, amikorra gyakorlatot kell szerezned az önellátóságban.
Már túl késő
változtatni
2003 májusától kezdődően, amikor a Föld forgása megáll egy nap alatt, és néhány napig így is marad, közvetlenül a póluseltolódás előtt. Ez az az időpont, amikor neked és szeretteidnek biztonságos helyen kell tartózkodnotok.

Elindult a Nehéz Idők magyar nyelvű levelező listája, a Troubled Times Hungary. További információért kattints a TAGSÁG feliratra.